Megkapta az első védőoltását a dalai láma

2021. március 7. – 07:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez nagyon-nagyon hasznos, nagyon jó” – ezt mondta a dalai láma, amikor szombaton megkapta a koronavírus elleni első védőoltást, és egyben mindenkit arra bíztatott, oltassa be magát. A 85 éves vallási vezetőt az AstraZeneca vakcinájával oltották be.

A BBC beszámolója szerint a dalai láma maga jelentkezett oltásra. Indiában január 16-tól él az oltási terv, amely alapján első körben az egészségügyben és a frontvonalban dolgozók kaphatják meg a vakcinát. Március 1. óta ezt kiterjesztették a 60 év felettiekre, valamint a 45 és 59 év közötti krónikus betegekre is.

A járvány kezdete óta, Indiában több mint 11 millió esetet és több mint 157 000 halálesetet tartanak számon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!