Ha betartjuk a korlátozásokat, május közepére lecsenghet a járvány

2021. március 6. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mondta, aki szerint akár nyolcezer új fertőzött is lehet naponta, és viszonylag hosszabb ideig maradhat ez a magas szám. De ha a következő hetekben legalább annyi embert be lehetne oltani, mint a múlt héten, akkor május közepére fellélegezhetünk. Az esetszámok növekedése azonban a szigorításoknak köszönhetően már két héten belül megállhat – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!