Nem biztos, hogy sok értelme van két maszkot hordani

2021. március 5. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem biztos, hogy sokat számít, ha két maszkot visel az ember – derült ki egy MTI által szemlézett japán kutatásból.

A Riken kutatóintézet és a Kobe Egyetem kutatói a Fugaku szuperszámítógépet használva modellezték a különböző típusú és kombinációjú maszkokat viselő emberektől származó vírusrészecskék áramlását, ez alapján jutottak erre az eredményre.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lenne értelme a két maszknak, csupán arról van szó, hogy nem sokkal hatékonyabb mint egy helyesen hordott sebészi maszk.

Egyetlen sebészi maszk ugyanis 85 százalékos hatékonysággal gátolja meg a vírusrészecskék belélegzését, ha megfelelően van rögzítve az arcon. Egy sebészi maszkra felvett, poliuretánból készült maszk mindössze 89 százalékra növeli a hatékonyságot. Viszont, ha helytelenül, és egyedül viselik a sebészi maszkot, a hatékonysága 69 százalékra csökken.

A sebészi maszkra felvett textilmaszk egy amerikai tanulmány szerint jobb választás lehet: a sebészi maszk ugyanis biztosítja a kellő szűrést, a szövetmaszk pedig a kellő lezárást. A különböző, egymásra helyezett maszkok kiegészíthetik egymást abban az értelemben, hogy biztosan vagy legalábbis nagyobb eséllyel fedi szorosan az arcot minden ponton.

A japán tanulmány szerint két, nem textilből készült maszk egymáson viselése ezzel szemben azért nem hatásos, mert a kialakuló „légellenállás” miatt szivárgás alakul ki a széleken.

A kutatás arról is szólt, hogy a N95 jelzésű orvosi maszkok nyújtják a legnagyobb védelmet a megfertőződéssel szemben, ezeket a sebészi, majd a textil-, végül a poliuretánból készült maszkok követik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!