Csehország külföldi segítséget kért a betegek elhelyezésében

2021. március 5. – 17:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csehország az Európai Unió segélykérő rendszerén keresztül Németországhoz, Svájchoz és Lengyelországhoz fordult segítségért, hogy helyezzenek el néhány tucat koronavírusos beteget a kórházaikban – írta meg az MTI a cseh egészségügyi minisztérium közleménye alapján.

A külföldi segélykérés oka, hogy a túlterhelt csehországi kórházak már képtelenek biztosítani a megfelelő ellátást.

Az egészségügyi minisztérium szerint az országban a kórházak intenzív osztályain már csak az ágyak 14 százaléka szabad, de csak annak az árán, hogy a sürgősségi ellátások kivételével gyakorlatilag leállítottak minden halasztható beavatkozást.

A kórházak leterheltsége eltérő, ezért már jó két hete naponta szállítanak át betegeket egyik régióból a másikba. Egyelőre egyetlen cseh pácienst sem kellett külföldön elhelyezni.

Jan Hamácek kormányfőhelyettes, az országos válságstáb elnöke szerint már megszületett a megállapodás Németországgal, hogy 19 cseh beteg kezelését vállalják. Svájc 20 beteget, Lengyelország pedig 200-at hajlandó fogadni, és Szlovénia is konkrét ajánlatot tett már – tette hozzá.

Csehországban naponta 15-16 ezerrel növekszik a koronavírusos esetszám, jelenleg 8153 koronavírusos beteget kezelnek a kórházak, és 1735 személy van súlyos állapotban. Az egy éve tartó járvány halálos áldozatainak száma már túllépte a 21 ezret.

A rendkívüli helyzet miatt Csehország soron kívül kap koronavírus elleni vakcinát az EU-tól, emellett a legszigorúbb járványügyi intézkedések vannak érvényben az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!