A 195 ezer hazai pedagógusból eddig hatezren kapták meg a védőoltást

2021. március 2. – 21:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint eddig a pedagógusok 38 százaléka regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, közülük pedig 6 ezren már meg is kapták az oltást – válaszolta az Emmi az ATV kérdésére.

A köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán még januárban azt mondta, hogy a pedagógusok közül is elsőként a 60 év felettiek és a krónikus betegek kaphatják meg az oltást. Február elején azt kérte a pedagógusoktól, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra, hogy a lehető leghamarabb védelmet kapjanak.

„A köznevelésben 195 ezer pedagógus, illetve nevelést, oktatást közvetlenül segítő kolléga dolgozik, közülük eddig valamivel több mint 51 ezren regisztráltak az oltásra, ez kicsivel több mint 26 százalék” – mondta Maruzsa február 9-én az M1 Híradójának.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a saját felmérésükre hivatkozva azt állítja, hogy az általuk megkérdezett 1674 oktatásban dolgozó 84 százaléka beoltatná magát, de csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!