Balassagyarmat polgármestere azt kéri az iskoláktól, ne riogassák a gyerekeket az igazolatlan hiányzásokkal

2021. március 1. – 21:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oktatási Hivatal a koronavírus-járvány terjedése miatt március 2-tól, keddtől bezáratta a balassagyarmati óvodákat és a Dózsa György Általános Iskolát. Az intézmények március 16-ig biztosan zárva lesznek – írta Facebook-oldalán Csach Gábor, a település polgármestere.

Csach beszámolója szerint hétfőn összesen 22 balassagyarmati koronavírus-fertőzöttet és 6 kontaktszemélyt helyezett karanténba a Kormányhivatal. Az Oktatási Hivatal ezután digitális oktatást rendelt a Dózsa György Általános Iskolában, az óvodákat keddtől, a bölcsödét pedig szerdától zárják be Balassagyarmaton.

„Ügyeletet minden óvodában és bölcsödében biztosítunk, de szerdától csak azok hozhatják ügyeletbe a gyermeküket, akiknél minden gondviselő munkáltatói igazolással bizonyítja, hogy dolgozik” – írta a polgármester, aki arra kér minden iskolaigazgatót és pedagógust, hogy a többi iskolában azokat a gyermekeket, akik „szülői féltés” miatt hiányoznak az iskolából, ne érje semmilyen retorzió.

„Azt is kérem, hogy ne riogassák a hiányzások jogszabályi számaival a gyerekeket és szülőket (30 százalék tantárgyi és 250 óra tanévi hiányzás után kötelező záróvizsga), ez a vizsgakötelezettség békeidőben a lógósokra lett kitalálva, nem a jelenlegi járványhelyzetre. Kérem az ősz óta a legtöbb iskolában alkalmazott rugalmasságot: biztosítsanak a tanév során jegyszerzési lehetőséget ezeknek a diákoknak, nem kell őket stresszelni a külön vizsgák rémével”

– írta Csach, aki szerint a szülők jót tesznek a gyerekeik távoltartásával, mert így segítik, „hogy ne terjedjen annyira a fertőzés, ezzel betegszámot csökkentenek, amivel életeket is mentenek”. A polgármester vasárnap este arról számolt be, hogy Balassagyarmaton annyira súlyos a vírushelyzet, hogy egyre több szülő szándékosan nem engedi el a gyerekét az iskolába.

Helyi gyerekorvosok arról számoltak be, hogy 14 év alatti gyerekek is elkapták a vírust, ezért Csach korábban a tankerülethez fordult, hogy rendkívüli szünetet rendeljenek el az iskolákban, és azt is próbálja elérni, hogy soron kívül teszteljék az óvodai és az iskolai dolgozókat. A fideszes polgármester szerint naponta átlagosan 17 fertőzöttet regisztrálnak a 15 ezres városban, de a valós szám ennél magasabb lehet. Ehhez képest csak 40-60 embert oltanak be átlagosan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!