A szervezők szerint az Emmi letiltotta, hogy a Covid-osztály orvosai kinyomtatott portréikat viseljék a védőruhán

2021. február 24. – 16:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ARC plakátkiállítás szervezői védőruhára ragasztható portrékat készítettek volna a Dél-pesti Centrumkórház orvosairól, de a Hvg úgy tudja, a fotózás előtt egy nappal indoklás nélkül visszamondták az egészet.

Az akció célja az lett volna, hogy láthassák a betegek, ki kezeli őket, ne csak egy védőruhával találkozzanak nap mint nap. Az ötlet Olaszországból és Izraelből jött, ahol a betegek örömére alkalmazzák a portréragasztásos módszert már az első hullám óta.

Az „Arccal a koronavírus ellen, a gyógyulásért” projekt egy ideig az orvosok támogatásával gond nélkül zajlott. A fotózás szerdára volt beütemezve, de nem sokkal előtte Bakos Gábor képzőművésznek, az ARC egyik alapítójának hirtelen szóltak, hogy mégsem kerülhet rá sor.

Bakos a Hvg-nek azt mondta, érdemi hivatalos indoklást nem kapott, de egy ott dolgozó forrása elárulta, hogy bár nagyon jó az ötlet, az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós személyesen hívta fel a kórház főorvosát, és megtiltotta, hogy képeket ragasszanak magukra a dolgozók.

„Azt tudom, hogy azt mondta, ez a projekt nem valósulhat meg, és megtiltotta a fotózást is. December óta szervezzük a projektet, amit Dr. Szlávik János is támogatott hetekkel ezelőtt, e-mailem is van róla” – mondta a hvg.hu-nak Bakos. Elmondása szerint a kórház dolgozói sem értik, mi történik, mert nem részletezték a döntés okait. A művész szerint a háttérben az ARC kiállítás közélettel szemben kritikus arculata állhat. Küldtünk kérdéseket az Emminek és a Dél-pesti Centrumkórháznak, miért állították le a projektet, amint válaszolnak, közöljük.

Frissítés: csütörtökön Kásler Miklós hazugságnak nevezte, hogy az Emmi tiltotta volna le a projektet, de azt továbbra sem árulta el sem a minisztérium, sem a kórház, hogy miért hiúsult meg a fotózás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!