Gulyás: Négy kijelölt oltóponton Szputnyikkal kezdenek oltani

2021. február 11. – 10:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A következetes, november 11-e óta változatlan szabályok mellett zajló védekezés mellett a második hullámot sikerült megfékezni, ugyanakkor az adatok már nem mutatnak lényeges csökkenést, miközben Európa nagy részén már a harmadik hullámmal néznek szembe – ismertette Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy

Magyarországon is egyre inkább terjed a vírus brit mutációja, így lazítása védettség hiányában továbbra sincs lehetőség.

ismertette a vakcinaprogram adatait, bejelentve, hogy a mai napon megtörténik a 300 ezredik oltás beadása, sokan pedig már a második oltást is megkapták.

Az oltási terv szerinti folyamatokat ismertetve Gulyás közölte, hogy

mától a négy kijelölt budapesti oltóponton megkezdik az oltást a Szputnyikkal, az egészséges 60 év felettiek körében,

a háziorvosok pedig AstraZenecával oltanak. A veszélyeztettek, illetve a sorban hamarabb következők oltását az EU-tól érkező vakcinával kezdték meg, de a kormány orosz és kínai vakcinát is vár februárban. A kínai oltóanyagból 500 ezer adag érkezik a jövő héten, s májusig előre láthatóan 5 millió adagot kötött le a kormány. Az orosz vakcinából egyébként kétmillió adagot, azaz egymillió ember oltására elegendő szállítmányt kötöttek le, és még februárban nagy tételben várnak is csomagokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!