Egy iráni főpap azt terjeszti, hogy homoszexuálisok lesznek a koronavírus ellen beoltottak

2021. február 9. – 11:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Abbasz Tabrizian iráni ajatollah a közösségi médiában azt terjeszti hívei között, hogy homoszexuálisokká válnak azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen. A muszlim vezetőnek nem ez az első kirohanása a nyugati gyógyszerek ellen.

Tabrizian a Telegramon írta ki a Jerusalem Post szerint, hogy: „Ne menj azok közelébe, akik Covid-vakcinát kaptak, mert ők homoszexuálissá váltak.” A radikális iszlamista vezetőnek egyébként 210 ezer követője van a Telegramon.

Az ajatollah nem nagyon hisz a nyugati medicinákban, tavaly például azt javasolta az Economist cikke szerint a koronavírus ellen, hogy a hívek ibolyaolajat juttassanak a végbelükbe. Tabrizian egyébként Iszlám Orvosi Központ néven egy online boltot is üzemeltet, így talán nem véletlenül ajánl ilyen készítményeket. Látványos megmozdulása volt az is, amikor elégette a Harrison gyógyászati kézikönyvet, és azt mondta, hogy az ilyen könyveket az iszlám orvoslás feleslegessé teszi.

Irán február 9-én kezdte meg oltási kampányát az orosz Szputnyik V-velFotó: Fatemeh Behrami/AFP
Irán február 9-én kezdte meg oltási kampányát az orosz Szputnyik V-velFotó: Fatemeh Behrami/AFP

Egy az országból elmenekülő ellenzéki a Jerusalem Postnak azt nyilatkozta, hogy Tabrizian képmutató. Képtelen állításokkal ijeszti el az embereket az oltástól, miközben a magas rangú vallási vezetők a Pfizer vakcináját kapják meg.

Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője januárban megtiltotta az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában gyártott vakcinák importját, arra hivatkozva, hogy azok megfertőzhetik az országot. A teheráni vezetés ugyanakkor sérelmezi, hogy az amerikai szankciók miatt nem tud Covid-19 elleni vakcinákat vásárolni külföldön, iráni vezetők szerint a fizetéskor zárolják a tranzakciókat.

Irán kedden jelentette be, hogy a Szputnyik V védoltással elkezdődött az oltási kampány. A sajtó előtt Szaid Namaki egészségügyi miniszter fia, Parsza is megkapta a vakcina első dózisát, a miniszter pedig bejelentette, hogy ezzel egy időben országszerte több mint 600 kórházban kezdődik az oltás. Az első szakaszban az egészségügyi dolgozókat oltják be, őket követik az idősotthonokban élők, a veszélyeztetett csoportba tartozók és a háborús veteránok.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!