Nem fogad ruhaadományokat a Vöröskereszt

2021. február 8. – 08:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Vöröskereszt a koronavírus-járvány hazai feltűnése óta nem fogad lakossági ruhaadományokat, írja a Népszava. A lapnak a szervezet hozzátette, ezt a rendelkezést tavaly márciusban eljuttatták a megyei szervezeteik részére is, tájékoztatást pedig azért nem tettek közzé, mivel a ruhaadomány eseti felajánlásnak minősül, nincs is külön adományfelhívás, kampány ezzel kapcsolatban.

A Magyar Vöröskereszt mindenkit arra buzdít, hogy inkább pénzbeli felajánlással támogassa munkájukat: vagy a szervezet honlapján, az adományozó felületen, vagy hívja a 1359-es adományvonalat, ahol egy hívás 250 Ft segítséget jelent, írja a Népszava.

Az, hogy problémás a ruhaadományok kezelése – pláne ilyen járvány esetén – máshol is előfordul. Szőke Judit, a többek között roma tehetség programot is működtető Új Start Alapítvány igazgatója a lapnak elmondta, hogy a ruhaadományokkal korábban is voltak problémáik, mivel sok időt és energiát vitt el, amíg kiválogatták az egyáltalán használható ruhákat, aminél a vírus miatti fertőtlenítés most csak még nagyobb teher.

Ettől függetlenül, nemzetközi szinten sem egyértelmű a ruhaadományok helyzete: a Mérce szemlézett két napja egy BBC-filmet arról, hogy a ruhaadományok 80 százaléka a szemétben végzi, néhány afrikai ország pedig lassan belefullad a textilhulladékba.

(A cikkünk korábbi verziójában Szőke Juditot a Vöröskereszt igazgatójaként tüntettük fel, a tévedésért elnézést kérünk.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!