Egy német idősotthon több beoltott lakójának is pozitív lett a tesztje a vírus brit mutációjára

2021. február 7. – 21:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy németországi idősotthon 14 beoltott lakója elkapta az először Nagy-Britanniában azonosított vírusmutációt, írja az MTI.

A Belmben működő otthon lakói megkapták a koronavírus elleni Pfizer-védőoltás mindkét adagját, a másodikat január 25-én. Február 2-án az egyik dolgozó gyorstesztje pozitív lett, ezért letesztelték az összes lakót és a teljes személyzetet, a tesztek alapján az otthon 14 lakója elkapta a vírusmutációt.

A fertőzöttek között egyelőre csak tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező betegek vannak, Burkhard Riepenhoff, a járási közigazgatási hivatal szóvivője szerint ez az oltás hatásának tulajdonítható. Ahogy arról korábban írtunk, a brit vírusmutációt eleinte az eredeti koronavírusnál sokkal gyorsabban terjedőnek és halálosabbnak hitték, több tudós is kiemelte azonban január végén, hogy utóbbit túl gyorsan jelentették ki.

A járvány második hulláma enyhülőben van Németországban a novemberben bevezetett és decemberben megszigorított országos zárlatnak köszönhetően. A zárlat február 14-ig érvényes, a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői február 10-én tanácskoznak arról, hogy miként folytassák a védekezést február 15-től. Egy közvélemény-kutatás szerint minden második német ellenzi a korlátozások lazítását.

Arról, hogy a mutációk kicselezhetik-e a vakcinákat, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!