Dánia befejezte a nyércállomány lemészárlását

2021. február 5. – 19:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Dánia befejezte a bundájukért tenyésztett több mint 15 millió nyérc leölését a kormány novemberi rendelete alapján, miután az állományban a koronavírus különböző mutációit mutatták ki, közölte pénteken a dán állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hivatal. A hatóság a dpa német hírügynökséggel közölte, hogy bár az állatok leölését befejezték, nem zárható ki, hogy egyes példányok háziállatként vagy az ország állatkertjeiben életben maradhattak. Az MTI arra is emlékeztet, hogy a parlament nemrég hozott döntést a nyérctenyésztés év végéig hatályos átmeneti tilalmáról.

Mogens Jensen dán élelmiszerügyi és mezőgazdaságért felelős miniszter tavaly novemberben nyújtotta be lemondását, miután törvényes rendelkezést nélkülöző utasítást adott az ország nyércállományának levágására a koronavírus mutációja miatt. A jogi problémát később elhárították.

A nyércek kiirtását azt követően rendelték el, hogy vizsgálatok kiderítették: az emberre is átterjedő vírusvariációk gyengítik a szervezet képességét az antitestek képzésére, s ez akár hatástalanná is teheti a vakcinákat. Az országban nagyjából 17 millió nyérc elpusztításáról döntöttek, miután kiderült, hogy állatok is elkaphatják és terjeszthetik a koronavírust. Az állatok leölése után viszont nem ért véget a történet, mert a Holstebro katonai bázison eltemetett, az oszlás közepette fejlődő gázok miatt felpuffadt állatok héliumos lufikként a földfelszínre lebegtek fel a laza talajban, ezért másodszor is el kellett őket temetni.

Dánia a világ vezető nyércszőrme termelői közé tartozik, a tömeges nyércmészárlásról részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

Az 5,8 millió lakosú Dániában mintegy 201 458 fertőzöttet azonosítottak, és 2202 a halálos áldozatok száma.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!