Covid-pozitív: 306 nap alatt győzte le a koronavírust egy londoni nyugdíjas

2021. január 27. – 21:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 74 éves Geoffrey Woolf tölthette az egyik leghosszabb időt kórházban koronavírus-fertőzés miatt. Január közepén, 306 nap elteltével hagyhatta el a kórházat – írja a BBC.

Az észak-londoni Islingtonban élő férfi tavaly márciusban kapta el a vírust, ami után rendkívül súlyos állapotba került. A vírus szövődményei miatt agyvérzést kapott, amely a beszédközpontját is érintette, és az egyik oldalára is lebénult. Az orvosok mesterséges kómába helyzeték, és mivel sokáig nem mutatott agyi aktivitást, áprilisban három fiát már búcsúzni hívták hozzá a kórházba.

A fiai ekkor még egy utolsó vizsgálat elvégzését kérték, ahol már mutatott némi agyi aktivitást, így felcsillant a remény a felépülésére. Ez azonban még hosszú hónapokig tartott, 67 napon át volt lélegeztetőgépen, mígnem júliusban felébredt a kómából.

Összesen 127 napot töltött az islingtoni Whittington Kórház különböző osztályain, majd egy másik londoni kórházba került át, ahol még fél évet töltött fizikoterápiával és a beszédközpontja fejlesztésével. Amikor a tíz hónapig tartó kezelések után Woolf végre hazatérhetett, az első kívánsága egy tál steak és sült krumpli volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!