Oltóközponttá alakítja több irodáját a Google

2021. január 25. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

A One Medical nevű orvosi ellátó céggel, illetve a közegészségügyi hatóságokkal alakított ki együttműködést a Google, melynek értelmében a techóriás több létesítményében is oltóközpontokat alakítanak majd ki. A cég emellett jelentős összeggel támogatja a vakcinák népszerűsítését és elosztását is – írja az Engadget.

Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója blogposztjában arról írt, hogy a járvány világszerte mindenkit érzékenyen érintett, de emellett eddig soha nem látott mértékű, gyakran határokon átívelő együttműködést is előidézett a közszféra és a privát szektor között. Mint írta, most már nem is lassíthatnak le, emiatt jelentette be, hogy

  • a Google saját irodáinak egy részében oltóközpontokat alakít ki,
  • valamint 150 millió dollárt szán a vakcina népszerűsítésére és elosztásának elősegítésére – egészen pontosan 100 millió megy hirdetési pénzekre, 50-et pedig az egészségügyi szervekkel való együttműködésre.

Ennek részeként helyspecifikus információkat tesz majd közzé a keresési felületein. A következő hetekben Arizona, Louisiana, Mississippi és Texas államokban tűnnek majd fel ezek a részletek, de nemsokára más államokban, illetve országokban is lehet majd számítani ilyesmire.

Pichal arról is beszélt, hogy a jelenlegi adatok alapján a vidéken élők, illetve a színes bőrűek kevésbé férnek hozzá az oltáshoz, ezért a Google további 5 millió dollárt ad olyan szervezeteknek, amelyek ezt a problémát igyekeznek orvosolni. Az Amazon korábban Seattle-ben nyitott hasonló klinikát, ahol kétezer ember beoltását tervezik, az új Biden-adminisztrációnak pedig ígéretet tett, hogy minden munkásának biztosítja a vakcinát. A Microsoft ugyancsak megígérte, hogy saját kampuszán oltóközponttá alakít egy üres épületet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!