Két hónap után találtak egy pozitív esetet Új-Zélandon

2021. január 24. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 56 éves nő koronavírus tesztje pozitív lett Új-Zélandon, egy héttel azután, hogy már két negatív tesztet követően kiengedték a beutazását követő karanténból, írja a Guardian. November 18-a óta ez az első koronavírusos eset az országban.

Az asszony hosszú utazásból tért haza a járványt eddig rendkívüli sikerességgel kezelő országba. December 30-án érkezett Aucklandbe, miután négy hónapig Spanyolországban és Hollandiában utazgatott. Két negatív Covid-tesztet is produkált, miközben a kormány által megkövetelt beutazási karanténban, azaz teljes elszigeteltségben tartózkodott a Pullman szállodában.

Miután a karanténból január 13-án szabadult, férjével bejárta Northland déli részét, és 30 helyszínt látogatott meg, köztük népszerű üdülőhelyeket, AirBnb-szállásokat és üzleteket is.

Az elmúlt héten a nő nagyon enyhe tüneteket kezdett el tapasztalni, beleértve az izomfájdalmakat is. Miután két negatív teszttel rendelkezett, addig még csak nem is gyanította, hogy a Covid-19 okozhatja a tünetit, amíg szombaton nem bizonyult pozitívnak az újabb mintavétele.

A nő és férje jelenleg Whangareitól délre fekvő otthonukban házi karanténban van, az asszonyban nincs szüksége kórházi ellátásra. A nő négy szoros kontaktusát, azaz azokat a kontaktszemélyeket, akikkel az elmúlt héten kapcsolatba került, már felkutatták, és az általa meglátogatott 30 helyszínt is hamarosan nyilvánosságra hozzák. Az új-zélandi egészségügyi tisztviselők dicsérték az asszony „éberségét”, hiszen valamennyi mozgását rögzítette a Covid-19 nyomjelző alkalmazáson, így gyakorlatilag mindent kontaktszemély, valamint meglátogatott helyszín könnyen azonosíthatóvá vált. Az egészségügyi szakértők szerint nem pusztán pozitív koronavírus-esetként kell értelmezni az asszonyét, de minden jel szerint a Brazíliában, Dél-Afrikában és az Egyesült Királyságban keringő egyik mutáció, tehát a valamivel fertőzöbb Covid-19 egyik törzséről van szó.

Az új-zélandi hatóságok már azt is tudják, hogy 600 ember tartózkodott a nővel egyidejűleg a Pullman szállodában, és velük, valamint azokkal a légitársaságokkal is felvették a kapcsolatot, amelyekkel a nő utazott.

Új-Zéland rendkívül szigorú szabályokkal, meglehetősen sikeres stratégiát folytatott a betegség ellen, és így 2020-ban kevesebb mint 2000 esetet, valamint összesen 26 halálesetet jelentett a fertőzéssel összefüggésben. Novemberre a precíz kontaktutatással, a beérkezők nyomonkövetésével sikerült tíz alatt tartani a fertőzések számát, így az országban a tömegrendezvényekre sincsen semmilyen korlátozás érvényben. Ezen egyelőre az új pozitív eset nyomán sem terveznek változtatni.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!