Covid-pozitív: 243 nap után engedtek ki egy brit pilótát egy texasi kórházból

2021. január 19. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A levegőbe csapott örömében az az 59 éves brit pilóta, aki 243 napnyi kórházi kezelés után végre hazamehetett, írja a Sky News. A British Airways-nél dolgozó Nicholas Synnott koronavírus-fertőzéssel került kórházba tavaly márciusban egy houstoni landolás után. Felesége, Nicola mindennap mellette volt.

„A koronavírus az összes szervét megtámadta. Az általános egészségi állapotának köszönhette, hogy túlélte a kórt. Nagyon boldogok vagyunk, amiért felépült” – mondta az egyik kezelőorvosa, Biswajit Kar kardiológus.

Fotó: UTHealth

A férfi azt mondta, hogy a felesége támogatása tartotta életben, és az a remény, hogy egyszer viszontláthatja a gyermekeit. „Egy nagyon nehéz út végére értünk” – tette hozzá.

Synnott megígérte, hogy visszatér Houstonba, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik a gyógyulásban segítették, és az állatkertet is szívesen megnézné közelebbről, amit mindennap láthatott a kórházi ablakából.

Ha szeretne elolvasni még egy pozitív történetet, kattintson ide>>>