Trump hiába rendelte el az utazási korlátozások feloldását, Biden visszaállítja azokat

2021. január 19. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdai hivatalba lépése után Joe Biden felül fogja írni Donald Trump azon rendeletét, amellyel a távozó amerikai elnök január 26-tól feloldotta az Európából és Brazíliából az Egyesült Államokba való beutazási tilalmat. Biden ehelyett az utazási korlátozások gyors kiterjesztését tervezi – közölte hétfőn a beiktatására készülő Biden-adminisztráció egyik szóvivője.

Trump hétfőn írta alá azt a rendeletet, amely feloldja a világjárvány miatt év elején elrendelt korlátozásokat, miután ehhez megnyerte a járványügyi operatív törzs tagjainak és a közegészségügyi tisztségviselőknek a támogatását.

Nem sokkal rendelet nyilvánosságra kerülése után Jen Psaki, Joe Biden szóvivője egy Twitter-bejegyzésben azt közölte, hogy „orvosi csapatunk tanácsa alapján az (új) adminisztrációnak nem áll szándékában január 26-tól feloldani ezeket a korlátozásokat. Tekintettel az egyre romló járványhelyzetre, és az eddiginél fertőzőbb (vírus)változatok világszerte tapasztalható feltűnésére, nem időszerű a nemzetközi utazásokra vonatkozó korlátozások feloldása” – írta Psaki.

A Trump által feloldani akart korlátozások március közepe óta megakadályozzák szinte minden olyan nem amerikai állampolgár beutazását az Egyesült Államokba, aki a megelőző 14 napban az Egyesült Királyságban, Írországban vagy Európában, a schengeni övezet 26 országában tartózkodott. A Brazíliára vonatkozó beutazási tilalmat májusban rendelték el.

A koronavírus-járvány a világ országai közül az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol eddig több 24 millióan fertőződtek meg, és 400 ezren haltak meg a fertőzés szövődményeitől. (MTI)