WHO-főigazgató: Az igazságtalan vakcinaelosztás elnyújtja a világjárványt

2021. január 18. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki úgy véli, hogy a „vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot”.

Tedrosz szerint „jelentős kockázat” fenyegeti a vakcinák méltányos elosztását, valamint a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.

A WHO főigazgatója szerint az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá. „Ez késleltetheti a COVAX-szállítmányokat, és éppen olyan helyzetet teremthet, amelynek elkerülésére tervezték meg a COVAX-ot,

azaz pazarláshoz, kaotikus piachoz, összehangolatlan lépésekhez, illetve folyamatos szociális és gazdasági zavarhoz vezethet”.

Az „én vagyok az első” jellegű megközelítés gyengíti és sebezhetőbbé teszi a világot ezzel a kockázattal szemben – mondta a WHO igazgatótanácsának éves, az idén virtuálisan tartott gyűlésének megnyitóján.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója 2021. január 5-én, Genfben -Fotó: HANDOUT / WORLD HEALTH ORGANIZATION / AFP
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója 2021. január 5-én, Genfben -Fotó: HANDOUT / WORLD HEALTH ORGANIZATION / AFP

Az ilyen cselekedetek végső soron csak el fogják nyújtani a világjárványt

– tette hozzá a WHO etióp főigazgatója, aki sürgette az országokat: ne kövessék el a H1N1- és HIV-világjárványok idején elkövetett hibákat. A koronavírus elleni oltóanyagok iránti globális keresletet csak még tovább fokozta, hogy megjelentek a vírusnak fertőzőbb változatai is.

A WHO igazgatótanácsa jövő keddig tartó ülésének menetrendjében szerepel a testület reformja, valamint finanszírozási rendszere, amelyet jelentősen megterhelt az, hogy legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok tavaly bejelentette kilépését. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!