Kéthetes éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be egész Franciaországban

2021. január 14. – 21:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország egész területén éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be szombattól délután 6 órakor. A kijárási tilalom legalább két hétig lesz érvényben. A francia kormány a határellenőrzést is megerősíti, hogy fékezze a koronavírus fertőzőbb változatának terjedését – jelentette be Jean Castex miniszterelnök, írja az MTI.

„A közfeladatokhoz kapcsolódó kivételeket leszámítva minden helynek, üzletnek és embereket fogadó szolgáltató helyeknek 18 órakor be kell zárnia” – mondta a kormányfő a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A meghosszabbított kijárási tilalom az ország tíz keleti megyéjében már január elején, további tízben, a délkeleti országrészben pedig ezen a héten lépett életbe, jelenleg Franciaország területének a 25 százalékát érinti. Az ország többi részén mostanig 8 órakor kezdődött a kijárási tilalom.

„Az adatok alapján úgy tűnik, hogy ez az intézkedés egészségügyileg hatékony: abban a 15 megyében, ahol a kijárási tilalom január 2. óta 18 órakor kezdődik, az új esetek növekedése kétszer, sőt van ahol, háromszor kisebb, mint más megyékben” – mondta Castex.

Az Európai Unión kívüli országokból érkezők csak egy negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak be ezentúl Franciaországba, ahol egyhetes karanténba kell vonulniuk, majd annak a végén egy második PCR-teszten is át kell esniük.

Jean Castex francia miniszterelnök 2021. január 14-én, Párizsban – Fotó: Thomas COEX / POOL / AFP
Jean Castex francia miniszterelnök 2021. január 14-én, Párizsban – Fotó: Thomas COEX / POOL / AFP

A kormány „mindenképpen nyitva tartja az iskolákat, mert ez alapvető cél”. Az elsőéves egyetemisták számára január 25-től kiscsoportban újraindulnak személyes részvétel mellett a szemináriumok.

Hétfőtől az oltást kortól függetlenül minden veszélyeztetett emberre kiterjesztik, ennek érdekében hétszáz új oltópont nyílik meg. Eddig csak a 75 éven felettiek és az 50 évesnél idősebb egészségügyi és szociális dolgozók jelentkezhettek oltásra. Eddig mintegy 250 ezren kapták meg az oltást.

Franciaországban a napi esetszám egy hete lassú ütemben emelkedik, az elmúlt napokban 18-20 ezer között mozgott, az elmúlt 24 órában 21 228 új estet jelentettek. Az intenzív ágyak mintegy felét foglalják el a koronavírussal fertőzöttek. A halálos áldozatok száma az elmúlt héten napi 150 és 380 között mozgott, az elmúlt 24 órában 248-an haltak meg, a járvány kezdete óta 69 313-an vesztették életüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!