Németországban is megjelent koronavírus dél-afrikai mutációja

2021. január 12. – 18:49

Másolás

Vágólapra másolva

Németországban kedden először mutatták ki a koronavírus Dél-Afrikából származó, B.1.351 jelű mutánsát – írja az MTI.

Egy Dél-Afrikából hazatérő család egyik tagjánál diagnosztizálták először ezt a vírusváltozatot. Rajta kívül másik öt embernél még folyamatban van a tesztvizsgálat értékelése – közölte Baden-Württemberg tartomány szociális minisztériuma.

A család hosszabb időt töltött a Dél-afrikai Köztársaságban, és december 13-án tért haza. Németországban megkezdték a kötelező karantén-idő letöltését, öt nappal a hazatérésük után tesztelték is őket a koronavírusra, de egyiküknél sem mutatták ki a fertőzést. Viszont a következő héten a családtagok egy részénél már jelentkeztek a koronavírus-fertőzés enyhe tünetei.

Összesen hat főnél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírust, egyikük esetében pedig azonosították a vírus Dél-Afrikából származó, B.1.351 variánsát is.

A koronavírus Nagy-Britanniából származó mutációját Németországban szintén Baden-Württemberg tartományban diagnosztizálták először. A fertőzött nő december 20-án Nagy-Britanniából érkezett meg repülőgéppel Frankfurtba, ahonnan rokonaival utazott tovább Baden-Württembergbe. Miután a koronavírus-fertőzés enyhe tüneteit érzékelte, december 21-én elvégezték el rajta a tesztet, melynek során azonosították a vírus B.1.1.7 variánsát.

Kedden a német sajtó szerint Angela Merkel kancellár egy belső megbeszélésen arról beszélt, hogy ha nem sikerül feltartóztatni a brit mutáns terjedését, húsvétig akár tízszeresére növekedhet a fertőzések száma. A kancellár nem tartja kizártnak, hogy akár húsvétig is meghosszabbíthatják a korlátozásokat, a döntés azonban a fertőzöttek számától függ.