A világ második legnagyobb Disney-parkja oltóközponttá alakul

2021. január 12. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

A kaliforniai Anaheimben létesül a szupergiga-oltóközpont.

A kaliforniai Disneyland Resort az új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja lesz Orange megyében – jelentette be a hatóság hétfőn.

A vidámparkban, amely a világ második leglátogatottabb attrakciója, „a világ legboldogabb helye” olyan központot alakítanak ki, ahol naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban – idézte a közleményt a Variety.com. Bátor lépés, hiszen a legtöbb gyereknek valszínűleg nem a „szuri” jut eszébe a világ legboldogabb helyről, igaz nem is ők, hanem az apukák és az anyukák kapják majd itt az oltásokat.

A Disneylandnek 2019-ben közel 19 millió látogatója volt, ennnél több csak egy másik Disney-parknak a Magic Kingdom Parknak volt, ahová 21 millióan vettek jegyet. Ez is 2019-es adat természetesen, hiszen 2020 ilyen szempontból „felejtős”, a park nagy része március óta be van zárva. Egyedül a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca egy része látogatható, de az éttermekbe nem lehet beülni, és az üzletek sem nyitottak ki mind.

Egy-egy ilyen park sok családnak többnapos program, nemcsak éttermek sokasága, de tucatnyi szálloda is van a három nagy amerikai parkvárosban, a kaliforniai Anaheim mellett a floridai Orlandóban, illetve Lake Buena Vistában.

A Disneylandben a tervek szerint a hét második felében kezdődhet az oltás.

„Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének, vállalva a vakcináció monumentális feladatát” – írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.

„Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk” – tette hozzá.

Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust.Az Egyesült Államokban összesen már 22 557 929-en fertőződtek meg, és 375 838-an haltak meg a kórban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!