Újabb hét nagy sport- és konferencia-központban kezdik oltani az embereket Angliában

2021. január 11. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn hét nagy angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba Nagy-Britanniában:

  • Londonban,
  • Newcastle-ban,
  • Manchesterben,
  • Birminghamben,
  • Bristolban,
  • Epsomban és
  • Stevenage-ben

is megnyíltak azok a zömmel sport- és konferencia-központokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak, írja az MTI. Ezzel pedig lehetőség lesz arra, hogy

a hét közepétől naponta több százezren megkaphassák a koronavírus elleni vakcinát Angliában.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC rádiónak elmondta, hogy csak Angliában már most naponta 200 ezren részesülnek a koronavírus elleni oltásban, december 8. óta pedig hozzávetőleg kétmillióan kapták meg a vakcinát. A cél az, hogy február 15-ig az egyesített oltásügyi bizottság (JCVI) által a legveszélyeztetettebb kategóriába sorolt négy lakossági csoport minden tagja megkaphassa az oltást. Nyár végéig pedig az Egyesült Királyság teljes felnőtt lakosságának beoltása is megvalósulhat.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos ugyanakkor hozzátette, a következő néhány hét jelenti a nagy-britanniai koronavírus-járvány legveszélyesebb szakaszát. Ezért továbbra is azt javasolja, hogy mindenki a lehetséges minimumra korlátozza a kapcsolattartást másokkal mindaddig, amíg az oltási kampány hatása érezhetővé válik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!