Hende Csaba lázat mér a szombathelyi kórházban

2021. január 11. – 15:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter Facebook-oldalán hosszabb bejegyzésben büszkélkedett el azzal, hogy november 13. óta minden pénteken a szombathelyi kórház onkológiai járóbeteg osztályán önkénteskedik, vesz részt „a Covid pre triázs elvégzésében”, azaz

lázat mér,

miközben az esetleges tünetekről kérdezi ki a betegeket. Hende előtt ez egyébként egy szakasszisztens feladata volt, aki – a volt honvédelmi miniszternek hála -felszabadult, így részt vehet a közvetlen betegellátásban is.

A bejegyzés ezután érzelmesebb hangvételt vesz:

„Szenvedő, beteg embertársaim szolgálata legalább olyan felemelő érzés, mint a járvány ellen minden erejüket a végsőkig megfeszítve harcoló kórházi kollégák általi befogadásom. A főigazgató úrtól az osztályos takarító nénikig mindenki bajtársiasan áll hozzám”,

írja.

A bejegyzés a január 8-i nap leírásával folytatódik, amikor „sok betegük volt, száznál is többen lehettek”, de természetesen ez sem akasztotta meg a rendszert. „Semmiféle kapkodásnak, idegeskedésnek nyoma sem volt sem ezen, sem más péntekeken, ezt személyesen tudom tanúsítani”.

Úgy tervezi, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt végig besegít a kórháznak, sőt, rendszeres beszámolókkal is jelentkezik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!