Kamu vakcinával csaltak ki pénzt egy 92 éves londoni nőtől
2021. január 9. – 06:49
A koronavírus-járvány újabb és újabb lehetőséget kínál a csalóknak, hogy átverjék és lehúzzák az áldozataikat. Nagy-Britanniában egy svindler a decemberben indult oltási kampányt használta ki arra, hogy 160 fontot ellopjon egy 92 éves nőtől.
December 30-án a férfi az egészségügyi szolgálat (NHS) munkatársának adta ki magát, és azt mondta a Délnyugat-London Surbiton városrészében élő idős nőnek, hogy a vírus elleni védőoltást jött beadni. A lakásban elővett egy ismeretlen anyagot tartalmazó fecskendőt, amelyet aztán be is adott az áldozatnak, aki azt hitte, az igazi oltóanyagot kapta meg. A csaló mindezért 160 fontot kért, és meggyőzte a nőt, hogy az NHS ezt később visszatéríti.
Miután az átverésre fény derült, a nőt biztonsági okokból megvizsgálták a helyi kórházban, úgy tűnik, nem tapasztalt negatív hatásokat az injekció után. „Fontos, hogy a lehető leghamarabb elkapjuk az elkövetőt, mivel nemcsak az embereket lopja meg, hanem az életüket is veszélyeztetheti. Ez egy undorító és teljességgel elfogadhatatlan cselekedet, amit nem tolerálunk” – mondta Kevin Ives, a londoni rendőrség egyik nyomozója.
Az elkövetőről felvételek is készültek, amikor január 4-én visszament a nőhöz, akitől újabb 100 fontot akart kicsalni. A rendőrség által közzétett fotók alapján az elkövető egy 30 év körüli fehér férfi, aki állításuk szerint londoni akcentussal beszél. (Sky News)
A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>
A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>