Több spanyol tartomány is szigorít a 40 órás illegális rave-parti után

2021. január 03. – 13:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több spanyol tartomány szigorított a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseken egy illegális barcelonai partit követően – írta az MTI az egyik spanyol állami televízió alapján. A tilalom ellenére megrendezett újévi bulin több mint kétszázan vettek részt Llinars del Valles iparnegyedében; spanyolokon kívül voltak olaszok, franciák, belgák és hollandok is. A több mint negyvenórás raktárpartinak a rendőrség vetett véget.

Két embert őrizetbe vettek, öt ellen nyomozást indítottak, és 214-nek rögzítették személyi adatait. Spanyolországban az év nagy részében zárva tartottak a szórakozóhelyek, az érvényben lévő járványügyi korlátozások értelmében maximum 10 fő ünnepelhetett volna együtt szilveszterkor.

A buli leállítása utáni hangulat:

A fertőzöttek számának emelkedésétől tartva a madridi tartományi kormányzat több településen kijárási tilalmat vezetett be. Az ottani lakosok csak munkába járás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatják el otthonaikat. Enrique Ruiz Escudero, a madridi tartományi vezetés egészségügyi minisztere felszólította a hatóságokat, hogy felügyeljék szigorúbban az óvintézkedések betartását. Gibraltár régióban is több településen kijárási tilalmat vezettek be, illetve Aragón, Castilla és León lakosainak mozgásszabadságát is tovább korlátozták.

Spanyolországban eddig 1 928 265 fertőzöttje és 50 837 halálos áldozata van a koronavírusnak a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnapi adatai szerint.

Legfrissebb híreinket itt olvashatja >>>