Több százan buliztak együtt egy illegális rave-partiban Spanyolországban

2021. január 2. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 200-an vettek részt azon az illegális szilveszteri rave-bulin, amit a Barcelonától 40 kilométerre található Llinars del Vallès-ban számolt fel a katalán rendőrség. A Spanyolországban érvényben lévő járványügyi korlátozások értelmében maximum 10 fő ünnepelhetett együtt szilveszterkor, a buli résztvevői tehát bőven megszegték az előírásokat. Spanyolokon kívül olaszok, franciák, belgák és hollandok is voltak a buliban.

A bulit egy elhagyatott raktárban rendezték, a hatóságok onnan értesültek az illegális rendezvényről, hogy a környéket ellepték az autók és a lakókocsik. A közvélemény megdöbbenésére a rendőrség csak szombaton kezdte el feloszlatni a bulit, 36 órával szilveszter után. Először csak körülzárták a terültet, hogy többen már ne tudjanak csatlakozni a bulizókhoz, akiket felszólítottak, hogy hagyják el a helyszínt. Persze nem tettek eleget a kérésnek, így a rendőrök kénytelen voltak beavatkozni. A katalán rendőrség közlése szerint a szervezők és a résztvevők bírságra számíthatnak.

A spanyolországi buli eltörpül ahhoz a bulihoz képest, amivel a francia rendőröknek kellett szembe nézniük. Egy nyugat-franciaországi buliban 2500-an gyűltek össze, megszegve a kijárási tilalmat. A buli felszámolása nem sikerült békésre, többen kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rendőröketa rendőrökre, amikor azok megpróbálták megakadályozni, hogy összerakják a hangrendszert, egy rendőrautót fel is gyújtottak.

(Catalan News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!