A növekvő esetszámok ellenére több mint 14 millió utas repült két hét alatt az USA-ban

2021. január 1. – 22:46

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába figyelmeztették a hatóságok az amerikaiakat, hogy a járvány alatt ne utazzanak karácsonykor, így is majdnem 14,4 millió utast regisztráltak – írja az ABC News. December 18 és 31 között kilenc nap is több mint egy millióan repültek, de a többi nap sem volt sokkal alacsonyabb az utasok száma.

A járvány kezdete óta 30-a volt a harmadik legsűrűbb nap. Bár járvány alatt ez magasnak tűnhet, így is jelentősen kevesebb, mint egy átlagos évben: 2019-ben több mint 33 millióan repültek ugyanebben az időszakban.

Az USA szerdán és csütörtökön regisztrálta a legtöbb vírushoz köthető halálesetet két egymást követő napon. A Washingtoni Egyetem becslése szerint a következő három hónapban 237 ezer amerikai fog belehalni a koronavírus szövődményeibe. Eddig majdnem 356 ezren haltak meg az USA-ban.

Nem meglepő, hogy a hatósági ajánlások ellenére sokan utaztak, hálaadáskor is így történt.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!