Megérkezett Pekingből másfél millió antigén teszt

2020. december 30. – 22:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda este „megérkezett Pekingből a Külügyminisztérium teherszállító repülőgépe másfél millió antigén teszttel a fedélzetén”, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépe még tegnap indult el.

A gépet még korábban vásárolta a tárca, Szijjártó szerint azért, mert így lehet leggyorsabban beszerezni a védekezéshez szükséges eszközöket. A külügyminiszter azt is írja, hogy másfél millió antigén tesztet rakodtak fel a gépre, ami már el is indult Pekingből.

A Flightradar szerint ez a Wizz Air repülőgépe, de a magyar kormány tulajdona. Az Airportal szeptemberben azt írta, hogy a gépet a Qatar Airwaystől vették meg, polgári lajstromjel alatt üzemeltetik majd, és szabad kapacitásait a piacon értékesítik. A pontos vételár nem derült ki, de egy 2018-as árlista szerint újonnan 241,7 millió amerikai dollárba kerül egy ilyen Airbus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!