Ha tényleg a halálozások száma mutatja a védekezés sikerét, akkor elég nagy bajban vagyunk

Legfontosabb

2020. december 28. – 16:10

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus terjedéséről, és a járvány elleni védekezésről sokféle adatunk van a világ szinte összes pontjáról. Így van ez akkor is, ha nem minden ország oszt meg bizonyos részleteteket, például a magyar hatóságok is titkolják az amúgy rendelkezésükre álló adatok egy részét.

Hogy egy ország védekezése sikeres-e, azt egy kormány legtöbbször a neki kedvező számok előtérbe tolásával igyekszik bizonyítani. Magyarországon szeptember második hetében már látszott, hogy az aktív és az új fertőzöttek száma is meredeken emelkedni kezd, az augusztus végihez képest két hét alatt tízszeresére nőtt. A halálesetek száma nem követte ezt a trendet, naponta 1-2 beteg hunyt el.

Talán ez is közrejátszott benne, hogy Orbán Viktor szeptember 12-i közmédiás beszédében azt mondta, hogy a második hullámban

a védekezés akkor sikeres, ha a halálesetek számát sikerül alacsonyan tartani.

Egész pontosan így fogalmazott:

„Amire elsősorban figyelnünk kell, az a járvány második hulláma idején nem a megbetegedések száma, hanem elsősorban a halálozások száma. Mert most másképpen védekezünk, és ennek a védekezésnek a következtében magasabb a fertőzöttek száma, de sikerülhet alacsonyan tartani a haláleseteknek a számát. Tehát most a védekezésnek a sikerét a halálesetek, illetve a megmentett életek számában tudjuk mérni.”

A halálozások száma azonban egy idő után meredeken emelkedni kezdett, novemberben naponta már általában 100 körül volt az elhunytak száma, a közben bejelentett szigorítások ellenére is. Mivel az intézkedések is később fejtik ki hatásukat, és a betegség lefolyása is nagyjából 2 hét, a decemberi adatokat vizsgáltuk meg, hányan halnak meg a világ országaiban, hogyan állunk az összevetésben?

Az OurWorldinData statisztikái alapján az egymillió főre jutó halálesetek 7 napos csúszóátlagát vettük figyelembe, hogy kiszűrjük az olyan napi kilengéseket, mint amikor például december 20-án Magyarország az első helyen szerepelt a napi új halálesetek lakosságarányos listáján. De sajnos a csúszóátlagot nézve sem állunk valami jól. Decemberben három nap volt, amikor a 187 vizsgált ország közül nem szerepeltünk az első 5-ben, viszont 12 alkalommal voltunk benne az első háromban:

Az adatokat napi bontásban, animálva is megtekinthetik ezen a grafikonon (ha a böngészőjében nem indul el automatikusan, kattintson rá):

Hogy ennek tükrében hogyan vélekednek a védekezés sikeréről, arról ma is kérdést küldtünk az operatív törzs mai „sajtótájékoztatójára”, de se a kérdés, se a válasz nem hangzott el, így nem szakadt meg a sor: a Telex egyetlen egy kérdésére sem válaszoltak még soha.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!