Csilek András infektológus: Koronavírus nélkül a hálapénz is fennmaradt volna

2020. december 25. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az első hullám főpróba volt, a második hullám eleje szörnyű, de mostanra már kezelhetőbb a járványhelyzet miatt az egészségügyre nehezedő terhelés – mondta a Hvg.hu-nak adott interjújában Csillek András. A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi elnöke szerint az orvosok is emberek, így találkozott a járványtól megfutamodó kollégákkal, butaságból táplálkozó fenntartással az oltással szemben, de elsősorban fantasztikus munkatársakkal, akik előtt kalapot kell emelni.

„Szakmailag szar” – összegezte az évet a Hvg.hu-nak Csillek István infektológus, aki saját magát alkatilag nem tartja az idealizált orvosok képével összeegyeztethetőnek, mert nem mindig beszél szépen és az emberi oldalát is kész megmutatni. A szakember nagyinterjúban beszélt arról, hogyan élte meg a koronavírussal teli 2020-at. A szakember szerint az egészségügyben dolgozókat végleg megváltoztatta mindaz, amit a járvány alatt átéltek. Csilek szerint az évnek van egy hatalmas pozitívuma is az egészségügyben, ez a hálapénz megszüntetése:

„Bármilyen furcsa, a Covid-járvány nélkül ez nem sikerült volna. Két hét alatt megoldotta azt, ami 50 éve mételyezte a magyar egészségügyet.”

Az orvos is ember, buta is lehet

A infektológus – második szakmája szerint gasztroenterológus, aki épp gyermekgyógyász szakvizsgája előtt áll, de a felkészülést a járvány ellehetetlenítette – megértően nyilatkozott a kormányzat védelmi intézkedéseiről: az első hullámban a lezárás indokolt volt – így valóban fel lehetett készülni az akkor Magyarországon csak mutatóban megjelent járványra –, a második hullámban viszont a nem életmentő beavatkozásokat hamarabb leállíttatta volna, legalábbis, ha kizárólag egészségügyi szempontot kell mérlegelni.

A sajtónak viszont nagyobb teret engedne a kórházakban, mert a média viszont meg tudná mutatni, „hogy mi is emberek vagyunk, és azok is, akik bent fekszenek.” „De van az emberi szenvedésnek egy olyan foka, amit nem szabad megmutatni. A koronavírus egy alapvetően a tüdőben jelentkező betegség, aminek a legrosszabb végállapota, amikor a beteg nem kap levegőt. Szörnyű az emberek szenvedését látni” – mondta Csilek.

Az egészségügyi dolgozók szerinte is megérdemlik az elismerést, még ha voltak is, akik igyekeztek elkerülni, hogy dolgozniuk kelljen a járvány alatt. Nem lepi meg az sem, hogy az orvosok között is vannak, akiknek fenntartásaik vannak az oltással kapcsolatban: „Az egészségügyi dolgozó is ember és lehet buta ember is…Azért oltatom be magam, mert nem akarok beteg lenni. Hangsúlyozom, hogy biztonságos, hatásos és ellenőrzött vakcinákról beszélek” – mondta az orvos, aki szerint a konteóknak semmi értelmük:

  • egy rossz vakcinával a gyártó végleg lenullázná magát,
  • a statisztikai adatokat meg értelmetlen hamisítani: a számok így is eléggé rosszak, nagyot csalni bennük lehetetlen, kicsit meg felesleges.
  • A vírus meg túl gyenge volt ahhoz, hogy komolyan felmerülhessen a mesterséges eredet.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!