Csúcson a járvány Oroszországban

2020. december 24. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden eddiginél magasabb az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek és halálos áldozatok száma Oroszországban – írta a Newsru.com. Az elmúlt 24 órában 29935 új esetet és 635 halálos áldozatot jegyeztek fel. Az több mint 26 ezer gyógyult révén azonban az aktív fertőzöttek száma csak háromezerrel nőtt jelenleg 530 ezernél tart.

A halálos áldozatok száma 53095, ami 2,37 millió gyógyulthoz mérten kifejezetten alacsony, mindössze 2,28 százalék – Magyarországon 7,3 százalék, Olaszországban 5,3, az Egyesült Államokban 3 százalék.

Igaz, magyarországinál alacsonyabb halálozási arány annak is betudható, hogy Oroszországban lakosságarányosan 2,3-szor annyi tesztet végeztek el, mint Magyarországon, így az enyhébb esetek is nagyobb eséllyel kerülnek be a statisztikába. Ugyanakkor felmerült a gyanú, hogy eközben nem minden haláleset kerül be a koronavírus áldozatai közé: a nyáron az orosz statisztkiai hivatal főmunkatársát bocsátották el, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország és azon belül Moszkva halálozási számai jóval meghaladják a korábbi évek átlagát, ám azokat messze nem fedik le a koronavírus halálozási adatai.

Az önkéntesként dolgozó Leonyid Krasznyer vidám színekkel tartja a lelket a betegekben egy moszkvai kórházban. Foto: Reuters / Maxim Shemetov
Az önkéntesként dolgozó Leonyid Krasznyer vidám színekkel tartja a lelket a betegekben egy moszkvai kórházban. Foto: Reuters / Maxim Shemetov

Alekszej Raksa októberben kijelentette, hogy az április és augusztus között hivatalosan regisztrált 24 ezer koronavírusos halálesetnek a háromszorosa lehet a valós adat. Az említett időszakban a 145 milliós országban 115 ezerrel volt több haláleset, mint a korábbi években.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!