A japán miniszterelnök megszegte az országos járványügyi ajánlást, amikor hatodmagával ment vacsorázni

2020. december 17. – 12:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hetek óta arra kérik Japánban a helyieket az egészségügyi hatóságok szakemberei, hogy az emelkedő, sőt a járvány kezdete óta mostanában rekordokat döntögető számok miatt mérsékeljék a találkozásaik számát, és csak legfeljebb öten vegyenek részt közös étkezéseken – az ajánlást azonban a napokban épp a japán miniszterelnöknek, Szuga Josihidének sikerült megsértenie, amikor hétfőn megjelent egy steak étteremben hatodmagával Tokióban. Mind a heten 70 év felettiek voltak, a szeptemberben hivatalba lépett Szuga is 72 éves. Bővebben erről itt írtunk.