Negyven rendőr megsérült a korlátozások elleni tüntetésen Kijevben

2020. december 15. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább negyven rendőr megsérült kedden Kijevben, miután zavargások törtek ki a járványügyi korlátozások elleni tüntetésen. A Függetlenség terén, a Majdanon több tízezren, főként kisvállalkozók és különféle aktivisták gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a kormány további korlátozásai és az újabb adók kivetése ellen.

A rendőrök akkor avatkoztak közbe, amikor a tüntetők sátrakat akartak felállítani, mire összecsapások törtek ki. A rohamrendőrök könnygázt is bevetettek a tömeg oszlatásához. A kijevi rendőrség közleménye szerint egy rendőrtiszt fejsérülést szenvedett és elvesztette az eszméletét. Más rendőrök szemkörnyéki égési sérüléseket szenvedtek, mivel a tüntetők közül néhányan gázspray-t használtak, írja a rendőrség Facebook-oldala. A tüntetők közül több tucatnyian szintén megsérültek.

A kormány hétfőn újabb, december 19-től életbe lépő korlátozásokat jelentett be. Eszerint az iskolákban tilos lesz rendezvényeket tartani több osztály és csoport együttes részvételével. Megtiltották a nyilvános rendezvények szervezését a szórakoztató és a vendéglátó egységekben, utóbbiak 23 órától 7 óráig csak elvitelre szolgálhatnak ki. Tovább korlátozták, hogy a múzeumokban, bemutatótermekben és a vallási rendezvényeken hányan tartózkodhatnak négyzetméterenként zárt helyiségben.

Zavargás a Majdan téren 2020. december 15-én, Kijevben – Fotó: Gleb Garanich / Reuters
Zavargás a Majdan téren 2020. december 15-én, Kijevben – Fotó: Gleb Garanich / Reuters

Ukrajnában január 8. és 24. között az összes, nem alapvető élelmiszert vagy gyógyszert árusító boltot bezárják, hogy ezzel akadályozzák a vírus terjedését. Ekkor szünetelni fog az oktatás az iskolákban, valamint a kávézók, bárok, éttermek kizárólag elvitelre dolgozhatnak majd. A közösségi közlekedés viszont változatlanul működni fog.

A járvány kezdete óta több mint 900 ezer fertőzöttet regisztráltak, és több mint 15 ezren meghaltak a fertőzés szövődményei miatt az országban. (BBC, MTI)

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!