Orbán szerint nevetséges, hogy ő lenne a felelős a járvány terjedéséért

2020. december 14. – 17:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn az azonnali kérdések órájában 5 percig vitázott egymással az MSZP-s Gurmai Zita és Orbán Viktor miniszterelnök. A szocialista politikus arra kérte a kormányfőt, hogy még az ünnepek előtt állítsanak fel több ezer koronavírus-tesztelő pontot az országban, hogy derüljön ki, ki beteg, ki nem. Ez növelné az emberek nyugalmát, és lassítaná a járvány terjedését – mondta Gurmai, aki szerint, mivel Orbán teljes felhatalmazást kért és kapott, ezért ő a felelős.

Orbán azzal kezdte válaszát, hogy a védekezésért kapcsolatos összes döntést az operatív törzs hozza meg. Ennek az ülésén egyébként rendszeresen részt vesz a miniszterelnök és Rogán Antal is, a döntéseket pedig sokszor Orbán kommunikálja. A tesztelés szerinte egy orvosszakmai kérdés, ezügyben rendszeresen kikérik az orvosi kollégiumok véleményét.

Majd a miniszterelnök a járvány és a kormányzati felelősség kapcsolatáról kezdett beszélni. Az alábbiakat mondta:

„Higgye el nekem, nem azért betegszenek meg az emberek Magyarországon, és nem azért fordul válságosra az állapotuk, mert az orvosok vagy az ápolónők ne végeznék el a munkájukat. Önök folyamatosan azt a benyomást keltik, mintha a magyar egészségügyben dolgozók tehetnének arról, hogy betegek vannak és nem tudnak mindenkit meggyógyítani. Ez tiszteletlenség azoknak a munkájával szemben, akik egész nap mást sem tesznek, mint hogy megpróbálják megmenteni ezeknek a megbetegedett embereknek az életét.

Hiába próbálja támadni a kormányt, ebben az ügyben a kormányt semmilyen felelősség nem terheli. Nekünk egy dolgunk van: legyen elegendő lélgeztetőgép, legyen elegendő orvos és ápolónő, legyenek a betegeket befogadni képes kórházak és minél hamarabb legyen vakcina. Ez a kormány felelőssége, és ennek eleget is teszünk.

– mondta a kormányfő.

Gurmai Szájer József botrányát megidézve azzal reagált, hogy Orbán válaszainak színvonala olyan gyorsan süllyed, mint egy volt párttársa az ereszcsatornán.

”Vegye már észre, azzal, hogy teljhatalmat kért és kapott, a felelősséget is vállalnia kell„ – jelentette ki Gurmai, aki szerint egy miniszterelnöknek illik vállalnia a felelősséget, akkor is, ha kárt okozott.

Orbán erre ironikusan megköszönte Gurmainak a visszafogott bírálatot, ”mert mondhatta volna azt is, hogy a járvány terjedéséért mondjuk Németországban„, sőt Ausztriában és egész európában a magyar kormány a felelős. ”Bocsásson meg, hogy ezt kell mondanom, de ez nevetséges" – zárta Orbán.

A teljes vitát itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!