Lázár János és családja átesett a koronavírus-fertőzésen

2020. december 14. – 07:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János és családja is átesett a koronavírus-fertőzésen. Erről maga a volt miniszter beszélt a Blikknek adott interjújában. Három hétig voltak karanténban, ezalatt a nagyszülőket sem látogatták meg.

A teniszszövetséggel kapcsolatos ügyekről, amelynek az elnöke lett, azt mondta, reméli, hogy sikerül felszámolni az elődje idején keletkezett adósságot, és az utánpótlás-nevelésre fókuszálva elkezdhetik a magyar tenisz talpra állítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!