Virágzik a bunkerbisznisz a koronavírus-járvány alatt az Egyesült Államokban

2020. december 13. – 20:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy bunkerek üzemeltetésével foglalkozó amerikai cég, a Vivos azt állítja, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt egy évben ötszáz százalékkal több bunkert tudott értékesíteni, és jelentősen nőtt az ilyen lehetőségek iránt érdeklődők száma is.

A vásárlók közül sokan nem csak bebiztosítják magukat, ugyanis többen már be is költöztek bunkerekbe a járvány alatt. A cég egyébként azt állítja, hogy világszerte egymilliós prepper közösséget tudhat maga mögött, ennek zöme az Egyesült Államokban él.

A dél-dakotai bunkerkolónia (Fotó: Vivos.com)
A dél-dakotai bunkerkolónia (Fotó: Vivos.com)

Amikor tavasszal, az első hullám alatt a Verge részletesebben foglalkozott a jelenséggel, akkor azt írták, hogy a Vivos elsősorban Dél-Dakota és Indiana államban kínál bunkereket, de európai opciók is akadnak, igaz, jóval drágábban. A bunkerek nagy része nem saját építésű, például a dél-dakotai kolónián található létesítményeket korábban a hadsereg használta.

A napfénymentes bunkerluxusnak nyilván megvan az ára is, a honlap szerint az egyik indianai létesítményben, ahol nagyjából nyolcvan ember fér el, fejenként 35 ezer dollárt kell fizetni a földalatti kényelemért, de olyan opció is van, ahol ennyi pénzért már privát bunker jár.

A céget vezető Robert Vicino szerint az emberek sokkal sérülékenyebbnek érzik magukat a járvány kitörése óta, ezért is nőhetett meg az érdeklődés az utóbbi időben.

(Sky, Verge)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!