Újabb morbid fordulattal folytatódott a dániai zombinyércek horrorsztorija: az elásott tetemek a vízbázison keresztül megfertőzhetik a vezetékes vizet.
A 444.hu idézi egy helyi rádióadó, a Radio4 jelentését, ami szerint a környezetvédelmi hatóság tanulmánya alapján valóban beszennyezhették a nyérctetemek a talajvizet, vagyis ha koronavírusosak voltak, a vírus, amely talán mutálódott is a szervezetükben, a vezetékes vízbe is bekerülhet.
Ráadásul a dán mezőgazdasági minisztérium csütörtökön beismerte, hogy nincsenek biztos információik arról, hol is vermelték el az összesen 4700 tonnányi, körülbelül 1,5 millió lemészárolt nyércet.
Ez talán megkérdőjelezhetőként hangozhat, de nem tudunk elszámolni minden nyérccel. Téphetik a hajukat, hogy ez hogy lehet, de sajnos ez az igazság. Elképzelhető, hogy többet ástak el, mint gondoltuk, ennél többet most nem tudunk
– mondta a novemberben lemondott Morgens Jensen agrárminiszter utódja, Rasmus Prehn.
Tavasszal derült ki, hogy a nyércek képesek elkapni a koronavírust, sőt megfertőzni vele az embereket is. Már az is egy horror történet volt, ahogyan a dán mezőgazdasági minisztérium lemészároltatta a kis állatok tömegeit, az viszont már egy elborult zombifilmbe illő fordulat volt, amikor az oszlás közepette fejlődő gázok miatt felpuffadt tetemek egy része héliumos lufikként felúszott a föld alól a felszínre, és a sírjukból feljött nyércek szanaszét feküdtek szabadon.