Koronavírus-fertőzésben meghalt Horváth József, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója

2020. december 9. – 11:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, hogy koronavírus-fertőzés következtében meghalt Horváth József, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke. Mint írja:

„Horváth József pozíciójában 10 éven át szolgálta Budapestet, szomorú, hogy ezt már nem köszönhetjük meg neki. Családjának és munkatársainak ezúton is szeretném részvétemet kifejezni. Isten nyugosztalja!”

Horváth József szakokleveles mérnök, gépészmérnökként szakmai pályafutása során több cégnél is betöltött vezetői pozíciókat. 2010 októbere óta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója volt. Ezt megelőzően Szentendrén a Városi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!