A britek összemixelik a különböző vakcinákat, hátha úgy hatásosabbak

2020. december 8. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

A brit kormány szakértői megpróbálják összekombinálni a különböző vakcinákat, hátha úgy növelhető a hatékonyságuk, írja a Guardian.

A kísérletek során az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagait kombinálják össze várhatóan januárban, hogy kiderítsék, hatásosabb-e a kombináció, ahhoz képest, ha csak az egyikkel oltanak be valakit.

A kísérlet akkor kezdődik majd, amikor az AstraZenaca oltóanyaga is megkapja a szükséges engedélyeket. Maga az eljárás egyébként nem lesz túl bonyolult, a tesztalanyok kapnak egy adagot az egyik típusú oltóanyagból, majd egy adagot a másikból is.

Azok, akik nem vesznek részt a kísérletben, akik csak az egyik vakcinát kapják, azok abból az egyféle vakcinából kapnak két adagot. A kísérletet elvégzik majd a Moderna készítményével is, ha addig az is megkapja az engedélyt.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!