Hasznos tippek Covid-karácsonyra: semmi puszi és körbekínálás, közös evés helyett inkább séta

Legfontosabb

2020. december 8. – 09:28

frissítve

Hasznos tippek Covid-karácsonyra: semmi puszi és körbekínálás, közös evés helyett inkább séta
Illusztráció: iStockphoto / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányfő hétfőn bejelentette, hogy egy hónappal meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat, arról pedig később döntenek, hogy karácsonyra ezeket részben feloldják-e. A vírust azonban ez marhára nem fogja érdekelni. Ha ismét több ember találkozik egymással, akkor megint emelkedni fog a fertőzöttek száma. Ez biztosra vehető.

Rékassy Balázs, orvos, népegészségügyi szakmenedzser szerint mindenkinek felelősségteljesen kell tudnia mérlegelnie, milyen kockázatot tud és mer bevállalni karácsonykor nemcsak magára, hanem az egész rokonságára, a rokonságon keresztül pedig az egész társadalomra nézve. A szakember ezért összeállított egy Karácsonyi Látogatási Kisokost, amelyet Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) korábbi munkatársa és Makara Mihály főorvos lektorált. Javaslataikat áthangszereltük egy Telex Gyorstalpalóba.

Mikor van nulla kockázat, mikor kerülhető el biztosan a fertőzés?

Akkor, ha senki nem megy sehova, és mindenki otthon marad. Minden más esetben megvan a lehetősége a megfertőződésnek, illetve a fertőzés továbbadásának.

Mikor nagy a valószínűsége annak, hogy megfertőződhetünk?

Szinte biztosan lesz fertőződés, ha a találkozáskor nem hordunk maszkot, nem tartunk távolságot, zárt térben több mint negyedórát töltünk együtt, közösen eszünk, illetve közösen használunk mellékhelyiségeket.

>>>Legfrissebb híreinket ide kattintva olvashatják>>>

Hogyan csökkenthető a kockázat?

Az érintkezések számának csökkentésével. Tekintsünk el attól, hogy szokásosan ajándékokkal halmozzuk el egymást, és nagy családi összejöveteleket, jövést-menést csapunk, végiglátogatjuk az összes rokont.

Hogy tudunk vigyázni a szeretteinkre leginkább karácsonykor?

Akiket szeretünk, azokra azzal tudunk a legjobban vigyázni, ha nem látogatjuk meg őket. Tudományosabban fogalmazva: ne járjunk össze olyanokkal, akik más vírusközösséghez tartoznak, még ha rokonok, családtagok is.

Hogyan találkozhatunk mégis a legbiztonságosabban a szeretteinkkel karácsonykor?

Ha találkozik is egymással a család, most lehetőleg ne legyen közös ünnepi étkezés. A karácsonyi közös vacsora helyett egy napközbeni közös séta a legajánlottabb megoldás.

Mire kell figyelni, ha mégis egy lakásban találkozik a nagyobb család?

1. Alapelv, hogy ha több vírusközösség találkozik, akkor az otthonunk semmivel sem védettebb, mint bármely más munkahely, bolt vagy közösségi hely.

2. A családi találkozó időtartalma legyen minél rövidebb, inkább csak egy formális látogatás.

3. Puszi, ölelgetés nincs! Tilos!

4. Maszk nélküli találkozó nincs, tilos! Még akkor se, ha saját otthonunkban vagyunk, de vendégek vannak nálunk. Hiába vagyunk otthoni környezetben, a vendégek más vírusközösséget alkotnak, és a két vírusközösség nem érintkezhet.

5. A különböző vírusközösségből érkezők ne keveredjenek a leülésnél se, inkább tartsák a távolságot.

6. A vendég család lehetőleg még saját otthonában menjen el vécére. Amennyiben mégis a mienket is használják, utána egy fertőtlenítő tisztítás soha nem árt.

A fertőzés elkerülésére alapszabály, hogy ne legyen közös étkezés közös asztalnál. Mit tegyünk, ha mégis meg szeretnénk kínálni valamivel a vendégeket?

Legfeljebb egy könnyű ételt vagy sütit együnk meg közösen a vendégekkel. Ezt is lehetőleg a szabadban, a kertben, az erkélyen vagy a legnagyobb szobában a megfelelő távolságot betartva. A maszkokat csak a sütemény elfogyasztásának idejére vegyük le.

Mi van, ha egy asztalhoz ülünk?

1. A kertben, a teraszon vagy a legnagyobb szobában legyen az asztal. Az asztal legyen olyan méretű, hogy az egyik végén az egyik család, a másik végén a másik család üljön, és a két família – ha lehetséges – két-két széknyi távolságot tartson egymástól.

2. Közös tálból szedni tilos! A vendégek és a vendéglátók is külön-külön tálból szedjenek maguknak ételt.

3. A svédasztalos étkezés tilos!

4. Az étel körbekínálása tilos!

5. Egymás ételének megkóstolása tilos! A kisgyereket is csak a szülő (a saját vírusközösségének tagja) etesse.

6. A lakásban gyakran szellőztessünk.

Mivel csökkenthető a megszokott együtt ünneplés elmaradása által okozott stressz és hiányérzet?

Ajándékötletnek sem rossz, ha a családok egymásnak ételcsomagokat készítenek, és ki-ki a saját főztjét kicseréli a másikéval, előre elkészített halászlevek, pulykák, és egyéb finomságok cserélnek előre csomagolva gazdát. Ez nem jelent fertőzésveszélyt, mivel a vírus hő hatására inaktiválódik, főzés, melegítés során elpusztul. A legjobb találkozási forma, aminek mindenki örül, és jó kompromisszum: a közös séta, vagy kertes házban lakóknak a kerti találkozó. Mindenki örül, hogy kimozdulhat, a gyerekek rohangálhatnak, és az idősebbeknek is jólesik egy kis mozgás. Séta után a karácsonyi ételeket mindenki már otthon, saját vírusközösségén belül fogyaszthatja el.

Mit tehetnek a gyerekes családok?

Gyerekes családoknak is leginkább az ajánlott, hogy most ne a lakásban, hanem maximum a kertben, utcán, játszótéren találkozzanak, lehetőség szerint akkor is kerülve a szoros testi kontaktust.

Hogy lehet távolságot tartva, mégis karácsonyi hangulatban kapcsolatot tartani a nagyszülőkkel?

A nagyszülőkkel való kapcsolattartás különösen fontos. Érezzék, hogy számítunk rájuk, ne hagyjuk őket depresszióba esni, hiszen sokszor a karácsony számukra a legfontosabb ünnep, amikor láthatják a teljes családot. Itt is a közös séta a legjobb program, amit együtt csinálhatunk. Adjunk feladatot, de ne túl megterhelőt nekik. Kérjük, hogy süssék meg a kedvenc süteményünket, ételünket, amiért elmegyünk hozzájuk, majd hazavisszük a saját karácsonyi asztalunkra. Ha ragaszkodunk hozzá, hogy meghívjuk a nagyszülőket magunkhoz, akkor egy jól átszellőztetett helységben, távolságot tartva, és maszkot viselve, limitált ideig tartson a találkozó.

Most le kell mondanunk arról, hogy körbelátogatjuk a rokonságot?

Igen, ez nem jó ötlet. Semmiképpen nem célszerű egyik nap egyik családdal, másik nagy egy másik közösséggel, nagyszülőkkel találkozni. Ha esetleg bennünk van a vírus, de nem tudunk róla, körbefertőzhetünk mindenkit – pont azokat a nagyszülőket akikre leginkább vigyáznunk kellene. Ha muszáj találkozni valakivel, akkor döntsük el, kik azok, akik a legfontosabbak most.

Mire figyeljünk a vendégség után?

Miután elmentek a vendégek, tartsunk egy alapos szellőztetést. A poharakat, tányérokat gumikesztyűben fogjuk meg, és mosogassuk el, illetve tegyük be a mosogatógépbe. (Ezt lehetőleg ne az idősek tegyék!)

Ha biztonságban akarjuk tudni magunkat és a családunkat, és nagy karácsonyi költekezés után még van pénzünk rá, mikor érdemes teszteltetni?

1. PCR-teszt – Ha a tervezett karácsonyi találkozót 0. napnak tekintjük, akkor azelőtt egy héttel már ne menjünk sehova. A családból csak egy ember intézze a legszükségesebb bevásárlásokat. Három-négy nap elteltével menjünk el PCR tesztelésre, ennyi idő kell ugyanis a vírusnak, hogy kimutatható legyen a fertőzöttség (ha valaki ma megfertőz, azt még másnap a PCR sem mutatja ki, ehhez a fertőzés után kb. 72 órára van szükség). Javasolt előre egyeztetve egy PCR-labornál időpontot foglalni. Valószínűsíthető, hogy legkésőbb december 21-22-ére tudják ezt megtenni. A PCR-teszt költsége 19 500 forint/fő. A teszteltetés után szintén kerüljük a találkozókat, hiszen a teszt csak a pillanatnyi állapotot mutatja. Utána is megfertőződhetünk, és pont három-négy nap múlva mi lehetünk még tünetmentes vírusszórók.

2. Antigén gyorsteszt – Ezek eredménye 15 perc alatt megvan, de kevésbé pontos. Áruk körülbelül 10 ezer forint. Fontos tudni, hogy az antigén gyorstesztek csak a fertőzés első, legaktívabb szakaszában, a nagyobb vírusszámmal rendelkezőket tudják kimutatni. Itt a legjobb, ha az esetleges karácsonyi találkozó előtti napon teszteljük a családot, illetve természetesen a legkisebb tünetek észlelésekor. Ha az antigén gyorsteszt pozitív, az illető biztos, hogy fertőző, és szigorúan koronavírusosnak tekintendő, azonnal elkülönítendő. Ha a gyorsteszt negatív, és az illető egészségesnek érzi magát, attól még sajnos lehet, hogy fertőzött, csak kevesebb benne a vírusszám. Ha az illetőnek bármi tünete van, negatív teszt mellett akár már fertőző is lehet. Ilyenkor eleve érdemes karanténba vonulni, és PCR-teszttel igazolni vagy kizárni a fertőzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!