Hiába esik át valaki a koronavíruson, kontaktszemélyként bármikor újra karanténba kerülhet

2020. december 03. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába esett már át valaki a koronavírus-fertőzésen, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy később nem kerülhet újra karanténba – derül ki az egyik kerületi tisztifőorvos válaszából, amelyet egy család levelére írt. Az ügyben nem egyértelműek a jogszabályok, sok múlik a hivatalok jogértelmezésén. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a karanténnál nemcsak azt kell nézni, hogy ki a kontaktszemély, hanem azt is, hogy ki lehet a betegség lappangási szakaszában.

Egyre többen esnek át a koronavírus-fertőzésen, és aki így van vele, az legalább fellélegezhet: egy ideig nagy valószínűséggel nem fertőződik meg újra. Ez a kör hajlamos azt gondolni, hogy emiatt karanténba se kerülhet. A dolog azonban nem ilyen egyszerű.

Újabb 10 nap karantén

Egy 9 éves budapesti kislány szeptember első felében esett át a Covid-19-en. Köhögött, hőemelkedése volt, elvesztette a szaglását és az ízérzékelését. Miután a tünetek elég tipikusak voltak, szülei a háziorvossal egyetértésben nem csináltattak PCR-tesztet, hogy ne tegyék ki fölösleges kellemetlenségnek a gyereket. Épp elég bizonyíték volt, hogy a kislány édesapja hasonló tünetekkel küszködött, és nála a munkahelyén végeztek tesztet, ami pozitív lett. Később a kislány édesanyja is elkapta a fertőzést.

A gyerek meggyógyult, visszatért az iskolába. Két osztálytársának viszont nemrég pozitív lett a koronavírus tesztje, így a kislányt egy határozat alapján ismét 10 nap hatósági karanténra kötelezték mint kontaktszemélyt.

Szüleiben ekkor merült fel, hogy hasonló eset a jövőben újra előfordulhat. Gyereküket annak idején nem teszteltették, így bizonyítani sem tudják, hogy átesett a koronavíruson. A gyerek máskor is lehet kontaktszemély az iskolában, így újra és újra 10-10 napos karanténba kerülhet, ami elég nagy kínlódás egy gyereknek egy 50 négyzetméteres lakásban.

Tisztifőorvos: nincs mentesség

A szülők ezért megkeresték a kerületi tisztifőorvost, és hivatalos állásfoglalást kértek tőle a hasonló esetekre. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy ha a gyereket elvinnék egy ellenanyag-tesztre, és az eredmény szerint szervezete ellenanyagot termel, akkor az alapján vajon mentesülhet-e az újabb és újabb karanténok alól.

A kerületi tisztifőorvos meglepő módon válaszolt a család megkeresésére. De a válasz is meglepő volt. Nagyon röviden a lényeg az, hogy ha valaki már átesett a fertőzésen, az még nem ad mentességet az alól, hogy kontaktszemélyként ismét karanténba kerüljön.

Íme a kerületi tisztifőorvos válasza:

„A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott Eljárásrend (.pdf) a 2020. évben azonosított új koronavírussal kapcsolatban (2020. November 7.) nem ad mentességet a követendő eljárásban az új típusú koronavírus fertőzésen átesettek részére a betegek/igazoltan pozitívok kontakt meghatározásában és intézkedésekben. Tekintettel arra, hogy a gyermek esetleges fertőzése megállapítható ugyan az ellenanyagok jelenlétéből, de a védettség mértéke nem, így Hatóságunknak nem áll módjában figyelembe venni ilyen tartalmú laboratóriumi igazolást az intézkedés során.”

A család arra nem kapott egyértelmű választ, hogy más lenne-e a helyzet, ha annak idején csináltattak volna PCR-tesztet, amivel bizonyítani tudnák, hogy a gyermek tényleg átesett a Covid-19-en. Egy ügyintéző kérdésükre a telefonban azt monda, jobb lett volna megcsináltatni a PCR-t, de a tisztifőorvos válaszát ettől függetlenül a szülők sem úgy értelmezik, hogy ez mentességet adott volna a későbbi karanténok alól.

A fertőzésen átesettekről nincs szó az eljárásrendben

A Nemzeti Népegészségügyi Központ november 7-én frissített eljárásrendjében, amelyről először a Telex számolt be, a következő szerepel:

A Covid-19 fertőzött kontaktja minden olyan személy, aki jelenleg nem mutat tüneteket, de kapcsolatban volt vagy kapcsolatban lehetett egy Covid-19 beteggel. (…) Bármely tünetmentes személyt, aki az új koronavírust tekintve megerősített beteggel szoros kapcsolatba került, járványügyi megfigyelés alá kell helyezni.

Az eljárásrend egy szót sem ejt azokról, akik már átestek a Covid-19-en. Hivatkozik ugyanakkor a jogszabály arra, hogy a szoros kontaktnak minősített személyek kérhetik a karantén alóli felmentésüket a 409/2020. (VIII. 30.) kormányrendelet alapján. Ez azt tartalmazza, hogy a kontaktszemély a karanténból akkor szabadulhat, ha 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett negatív PCR-teszttel bizonyítja, hogy nincs vírus a szervezetében.

TASZ: nemcsak a kontakt, hanem a betegség lappangási szakasza is számít

A Társaság a Szabadságjogokért alapos tájékoztatót készített a koronavírus-járvány idején követendő szabályokról, és ebből is az derül ki, hogy nincs egyértelmű szabály a már koronavíruson átesettek mentességére.

A tájékoztató szerint koronavíruson átesettnek az minősül, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy a megelőző 6 hónapon belül már megfertőződött és meggyógyult a koronavírus-fertőzésből. Hogyan lehet ezt igazolni? A hatályos szabályok szerint aki Magyarországra utazva ide érkezik, az magyar vagy angol nyelvű okirattal, például zárójelentéssel, egészségügyi szolgáltató vagy hatóság által kiállított más igazolással, teszteredménnyel tudja igazolni, hogy a megelőző 6 hónapban már átesett a fertőzésen. A TASZ jogértelmezése szerint

minden más esetben a jogszabály nem jelöli meg kifejezetten, hogy ezt milyen dokumentummal lehet megtenni, így bármely olyan hivatalos irat, amiből kiderül, hogy az illető átesett a fertőzésen, elfogadható lehet.

Ennek ugyanakkor ellentmond a kerületi tisztifőorvos fent idézett válasza. A TASZ azt a kérdést is körüljárja, hogy kontaktszemélyként elkülöníthető-e az, aki már átesett a fertőzésen?

A szervezet jogászainak válasza szerint az a személy kerülhet járványügyi megfigyelés alá, aki koronavírusban szenvedő személlyel érintkezett ÉS feltehetően maga is a betegség lappangási szakában van.

Ezt az egészségügyi törvény mondja ki, ami azért fontos, mert a törvény erősebb szabály az NNK protokolljánál. Vagyis ahhoz, hogy valaki kontaktként karanténba kerüljön, nem csak az szükséges, hogy érintkezett fertőzöttel, hanem az is, hogy feltételezhető, hogy benne is lappang a fertőzés. Annál, aki nemrég esett át a fertőzésen, ez a feltétel nem áll fenn, hiszen legrosszabb esetben is hónapokig védett a coviddal szemben, vagyis nem tud megfertőződni.