Normafa-járatot indít a BKK a hétvégékre

2020. december 2. – 15:35

Másolás

Vágólapra másolva

Hétvégi Normafa-járatot indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Hegyvidéki Önkormányzat javaslatára, közölte a XII. kerületi önkormányzat. Az MTI által idézett közlemény emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg.

Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétvégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott, indokolta a próbajáratra vonatkozó javaslatát az önkormányzat. A tájékoztatás szerint

a BKK 212N Normafa jelzéssel már a héten elindítja a szombaton és vasárnap 9.00 és 15.40 óra között közlekedő, 20 percenként induló buszjáratát.

Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett, Jagelló úti parkoló mellől induló busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH-csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza a Normafa irányába – tudatták.


A járat normál díjszabással vehető igénybe és az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a próbajárat azon utasai számára, akik otthon felejtették a sajátjukat. Az önkormányzati közlemény arra is kitért, a 212N azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük. Az önkormányzat ismételten arra kéri azokat, akik a Normafát választják szabadidős tevékenységükhöz, hogy tartsák egymástól a megfelelő távolságot.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!