Hollandiában január 4-én indulhat az oltóprogram

2020. december 1. – 20:59

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia felkészült arra, ha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyja az első, SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcina alkalmazását, akár már január negyedike körül megkezdje az oltást – közölte Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter.

A hollandok még idén egymillió adag oltóanyagot kapnak a BioNTech-Pfizertől, majd 2021 első negyedévében újabb 1,6 millió adag érkezik hozzájuk. Ha a vakcina hatékony, akkor az első körben minimum 450 ezer embert, főként időseket, betegeket és egészségügyi dolgozókat oltanak be.

Hollandia hat gyógyszeripari céggel, a BioNTech-Pfizer, a Moderna, a Janssen, az AstraZeneca, a CureVac és a Sanofi vállalatokkal kötött szerződést ez idáig 50 millió adag vakcina szállítására.

A holland közegészségügyi intézet keddi jelentése szerint az elmúlt hétnapos időszakban 33 949 új fertőzöttet azonosítottak az országban. Ez csökkenést jelent a két héttel ezelőtti 37 ezret megközelítő adatokhoz képest. Kórházba 1007 embert szállítottak, közülük 183-an részesülnek intenzív ellátásban. A járvány kezdete óta 9515-en haltak meg a vírus szövődményeiben, a hét folyamán 406-an. Az igazolt esetek száma jelenleg 535 978 Hollandiában. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!