Életbe léptek a megszigorított korlátozások Németországban

2020. december 1. – 14:13

Másolás

Vágólapra másolva

A legfontosabb új szabály, hogy két háztartás tagjai közül az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember találkozhat, leszámítva a 14 éven aluli gyerekeket. Ezen kívül már a munkahelyeken és a zsúfolt köztereken is kötelező a maszkhasználat. A tartományi kormányok általában változtatás nélkül vezették be a szövetségi kormánnyal november végén kidolgozott szabályokat. Mecklenburg-Elő-Pomerániában ugyanakkor a fertőzöttek csekély arányára hivatkozva továbbra is engedélyezik az időtöltést tízfős csoportokban. Németországban korábban november 2-án vezettek be az alapvető járványvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – túlmutató korlátozásokat. Akkor szinte teljesen leállították a turizmust és a vendéglátást, ezen kívül bezáratták a kulturális és a szabadidős intézményeket, például a színházakat, mozikat, múzeumokat és az amatőr sportegyesületeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!