Terhesen lett koronavírusos a szingapúri nő, akinek antitestekkel született a gyereke

2020. november 29. – 12:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal szembeni antitesteket mutattak ki egy szingapúri újszülöttben, akinek édesanyja még márciusban esett át a fertőzésen és szervezetében már nem lehet kimutatni az antitesteket sem.

Új adalékkal szolgálhat a szingapúri nő esete, aki terhessége korai szakaszában fertőződött meg koronavírussal, és újszülött gyermekében annak ellenére kimutatták az antitesteket, hogy az édesanyában már nem.

Az orvosok joggal feltételezik, hogy a terhesség alatt kapta meg az újszülött a védettséget jelentő antitesteket Celine Ng Chantól, aki közepesen erős tünetekkel esett át a betegségen nyolc hónappal korábban – írta a Reuters.

Egyelőre még feltérképezetlen terület a vírus átadása a terhes édesanyától a méhében lévő gyerekre, ám az eset fontos információkkal szolgálhat. Egyelőre nem egyértelmű sem az antitestek átadásának folyamata és az sem, hogy megfertőződhet-e az anya méhében a fejlődő gyerek. Volt már fertőzött újszülött, ám nem egyértelmű, hogy az anyaméhben vagy nem sokkal a születés után, esetleg születés közben a szülőcsatornában fertőződött meg. A mostani eset bizonyosan nem köthető ilyen forráshoz, mivel már a vírus elleni antitestekről van szó, amit nagy valószínűséggel közvetlenül az anyától kaphatott. Önmagában is ritka azonban, hogy újszülöttnél detektálták a vírust a fertőzött édesanyák esetében is, ami arra utal, hogy a magzathoz nem jut el a vírus az anyák szervezetéből.

Arra mindeddig nem is találtak példát, hogy a koronavírussal fertőzött anya magzatvizében vagy az anyatejében lett volna a koronavírus.

A szingapúrihoz hasonló esetről a Reuters szerint már számoltak be Kínában is egy októberben megjelent tanulmányban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!