Unokája helyett egy ismeretlent hívott meg hálaadásra, négy éve ünnepelnek együtt

2020. november 24. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Félrement SMS-ből lett családi hagyomány az arizonai Dench családnál, írja a BBC alapján a 24.hu. Még négy évvel ezelőtt kapott az akkor 17 éves Jamal Hinton egy üzenetet egy ismeretlentől:

„Hálaadási vacsora nálam nov. 24-én délután 3-kor. Jelezz vissza, hogy tudsz-e jönni. Remélem látlak majd titeket. Persze Amandával és Justinnal együtt.”

Jamalnak fogalma sem volt arról, ki Amanda és Justin, és hogy egyáltalán ki ír neki, így visszaüzent a feladónak. Mint kiderült, Wanda Dench az unokája helyett egy ismeretlen számnak küldött a vacsorára meghívót – de Jamal azért rákérdezett arra, hogy a véletlen SMS ellenére jöhetne-e. „Persze, hogy jöhetsz. Ez a nagymamák dolga, hogy mindenkit megetessenek” – írta vissza neki Wanda.

Azóta minden évben meghívják a családi asztalhoz Jamalt, aki idén is a barátnőjével együtt látogatott el Denchékhez. Idén viszont eggyel kevesebben ültek az asztalnál: Wanda férje, Lonnie elkapta a koronavírust, és belehalt a szövődményeibe.

„Nem akartam idén sem kihagyni a hálaadást Jamallal. Az idei viszont mindenképpen más, mint az eddigi ünnepek voltak” – mondta Wanda, aki 43 évnyi házasság után vesztette el a férjét idén áprilisban. „Lonnie mindig is nagy része volt a hálaadásnak és az életünknek, és nagyon mérges lett volna, ha nem töltjük együtt az idei hálaadást is” – mondta Jamal a CNN-nek, és üzent is Lonnie-nak: „Köszönöm, hogy beengedtetek az otthonotokba, és tárt karokkal fogadtatok már az első napon.”

Wanda a hálaadáskor szokásos asztali áldásba is belefoglalta férjét: „Köszönöm, hogy Lonnie velem volt az életemben. Hiányzik, de tudom, hogy jó helyre került.”

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!