A WHO nemsokára kutatócsoportot küld Kínába, hogy felkutassák a SARS-CoV-2 eredetét

2020. november 24. – 15:25

Másolás

Vágólapra másolva

A WHO hétfőn bejelentette, hogy idővel nemzetközi kutatócsoportot küld Kínába, hogy utánajárjanak a SARS-CoV-2 eredetének. Nyáron már járt Kínában egy előkészítő csapat, hogy a helyi szakértőkkel megbeszéljék, hogy zajlik majd a nyomozás. Még nem tudni, hogy mikor indul a kutatócsapat. A nyomozást Vuhanban kezdik majd, onnan pedig követik a nyomokat. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy melyik állattól kapta el az első ember a vírust. Azt is kutatják majd, hogyan tud a vírus fajról fajra ugrálni. A nyomozás első fázisa akár hónapokig is eltarthat majd.

Kedden a a kínai külügyminisztérium szóvivője, Csao Li-csien azt mondta, hogy ők kezdeményeztek, Kína hívta meg a WHO-t. Azt remélik, hogy a többi ország is hasonlóan együttműködőnek bizonyul majd. A járvány elején sok kritika érte Kínát és a WHO-t (például Donald Trumptól), mert volt, aki szerint a világszervezet nem figyelte elég erősen Kínát. A vádak közül több is alaptalannak bizonyult. (CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!