Orbán szerint eddig az óvodák 15 százalékát zárták be
2020. november 20. – 11:10
Interjút adott a Kossuth rádióban pénteken reggel Orbán Viktor, ahol beszélt Soros Györgyről is, aztán meg a koronavírus-járványról is. Kósa Lajos véletlen tájékoztatása után bejelentette a napi adatokat, majd beszélt arról, hogy az ország hősei jelenleg az ápolónők és az orvosok, de zárkóznak az egyetemisták is, akik a tesztelésben vesznek részt. Elmondta azt is, hogy szerinte eddig az óvodák 15, az általános iskoláknak pedig 3 százalékát zárták be. 1100 katona van a kórházban; „amit mondtam szeptemberben, hogy állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot, igaz” – jegyezte meg. Cikkünket az interjúról itt találja.