Több ezren tüntettek a járványügyi intézkedések és a szlovák kormány ellen Pozsonyban
2020. november 17. – 20:50
frissítve
A koronavírus terjedése miatt érvényben lévő vészhelyzet és a gyülekezési korlátozások dacára több ezren tüntettek a szlovák kormány és járványintézkedései ellen három pozsonyi és több vidéki helyszínen kedden, írja az MTI.
Szlovákiában november 17. állami ünnep, a Szabadságért és a demokráciáért vívott harc napja, amivel az 1989-es rendszerváltásnak állítanak emléket. Ezen a napon hagyományosan sok ünnepséget tartanak, de idén – az ország történetében először –a megemlékezéseket nem engedélyezték, mert a kormány a járványügyi helyzetre hivatkozva gyülekezési korlátozást vezetett be.
A tiltás ellenére az ország nagyobb városaiban mégis tartottak megmozdulásokat, ezek résztvevői viszont Igor Matovic miniszterelnöknek és kormányának a távozását, illetve a koronavírus miatt bevezetett korlátozások feloldását követelték – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség. A legnagyobb megmozdulások Pozsonyban, a szlovák parlament, a kormánypalota és az elnöki palota előtt. Később a tüntetők az elnöki palota előtt gyűltek össze, ahol betöltötték a Hodza teret és a környező utcákat.
Az elnöki palota előtt többen a kormányfő távozását és bebörtönzését követelő transzparenseket tartottak. A helyszínen tartózkodó újságírók a tömeg méretét tízezerre becsülték, gyermekes családokat és futballszurkolókat is látni lehetett. A tüntetők szónokok és kihangosítás hiányában hangosan skandálva, ám rendbontások nélkül adtak hangot követeléseiknek, néhányan feltűzték transzparenseiket az elnöki palota kerítésére. A tömeg nem sokkal délután öt óra után oszlani kezdett, ezután a tüntetők egy kisebb része a parlamenthez, illetve ismét a kormánypalotához vonult.