Kásler: Akár még idén elindulhat a vakcináció

2020. november 17. – 16:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberi erőforrások minisztere szerint limitált számban még ebben az évben elindulhat Európában a vakcináció, „de többet erről felelősséggel csak akkor lehet tudni, ha ismertté válnak a törzskönyvek, az előzmények és a hatások”, erről az InfoRádiónak adott interjújában beszélt.

Kásler szerint a Magyarországon alkalmazható vakcinákat két szempontból fogják ellenőrizni: a bizonyított hatékonyság mellett az is kritérium lesz, hogy ne legyenek mellékhatásaik. Ha lesz vakcina, akkor prioritást élveznek majd az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók, az idősek, a rendvédelmi dolgozók és a közigazgatási szervek dolgozói. A cél a nyájimmunitás elérése lenne, „de Magyarországon a beszállított vakcina mennyisége határozza majd meg a tempót és a fertőzés visszaszorításának az ütemét” – mondta a miniszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!